Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életrajz

 

Chuck Norris

norris2.jpg

Carlos Ray Norris 1940-ben született az Oklahoma állambeli Ryanben. Apai részről cherokee indián, anyai részről angol-ír származású. 14 éves korában szülei elváltak, édesanyjával és két testvérével a Kaliforniába költöztek. Házasságot kötött barátnőjével, Diane Holechek-kel. Az esküvő után belépett az Egyesült Álamok Légiereje kötelékébe. Dél-Koreába vezényelték, itt ragadt rá a "Chuck" név. Később átkerült a tengerész-gyalogosokhoz. Az itt szerzett tapasztalatait használta fel későbbi katonai témájó filmeiben (Delta- Kommandó, Ütközeben eltűnt, ...). Ebben az időben kezdett foglalkozni a Tang Soo Do nevű harcművészeti stílussal. 1962- benszerelt le, anélkül hogy harcolt volna. Visszatért az Államokba és a Northrop Aviation-nál kezdett dolgozni.

Nyitott egy karateiskolát, ahol kezdetben másodállásban, munkaidő után tartott edzéseket. Később olyan 

sikere lett, hogy kilépett a Northrop-tól, és főállásban kezdett dolgozni. Ezen kívül még 32 karate iskolát alapított.

1393-ban megszületett első fia, Mike. Egy évtr rá Dina, majd 1965-ben Erik.


norris3.jpg

1964-ben megismerkedett Bruce Lee-vel. Nagy hatással voltak egymásra. Bruce beszélte rá 

Chuck-ot, hogy próbáljon szerencsét a filmesiparban. Ekkor indult Bruce filmes karrierje.

1968-ban profi középsúlyú karate világbajnok lett. Ezt a címet megtartotta visszavonulásáig, 1974-ig. Veretlenül vonult vissza. 1969-ben a Black Belt magazin az év küzdőjének választotta.

1968-ban indul filmes pályafutása.

1988-ban 30 év házasság után elvált felesébétől, Diane-tól.

1993-ban kezdődött a "Walker, Texas Ranger" (Walker, a texasi kopó) című TV-sorozat készítése. Hét évig forgatták a sorozatot, és egyes csatornák mind a mai napig sugározzák.

1998-ban újra nősült, feleségül vetta az egykori modellt, Gina O'Kelly-t. 2001-ben ikrei születtek, Dakota Alan Norris, és Danilee Kelly Norris.

 

Chuck Norrist 2010-ben hivatalosan is tiszteletbeli Texas Ranger-ré nevezték ki.

 

Nemrég az internetezők körében elterjedtek róla vicces megállapítások. Magyarországon az M0-s híd névadó szavazásán egy ideig a "Chuck Norris híd" vezetett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mormelissza892@gmail.com

(Mór Melissza, 2016.12.01 21:05)

Tök menö....